míg HDPE alakú palackok általában ellenáll számos vegyi anyagnak, vannak olyan speciális anyagok, amelyekkel kerülni kell, mivel ezek leronthatják az anyagot vagy gyengíthetik azt.
A HDPE egy félkristályos polimer, amely kiváló ellenállást biztosít számos vegyszerrel szemben, de kivételt képeznek az erős oxidáló savak. A tömény kénsav (H2SO4) és a salétromsav (HNO3) nagyon reakcióképesek, és megtámadhatják a polimer láncokat azáltal, hogy oxidatív lebomlást indítanak el. Ez a folyamat magában foglalja a C-H kötések felbomlását a polietilén gerincben, ami karbonilcsoportok kialakulásához vezet. Ezeknek a poláris csoportoknak a bevezetése megzavarja az anyag kristályszerkezetét, ami ridegséghez és a mechanikai tulajdonságok, például a szakítószilárdság és az ütésállóság jelentős csökkenéséhez vezet. Ez a lebomlás exoterm, ami azt jelenti, hogy hőt termelhet, ami felgyorsíthatja a polimer lebomlását, ha nem megfelelően kezelik. Idővel az anyag hajlamossá válhat a feszültségrepedésre, különösen, ha mechanikai terhelésnek van kitéve.
Az aromás szénhidrogének, mint a benzol, a toluol és a xilol, oldószer tulajdonságaikról ismertek, amelyek problémát jelenthetnek a HDPE esetében. Ezek a vegyületek nem polárisak, és a van der Waals erők révén kölcsönhatásba léphetnek a nem poláris HDPE láncokkal, ami a polimer megduzzadását okozza. Ez a duzzadás megzavarja a polimer rendezett kristályos régióit, ami a sűrűség csökkenéséhez és a mechanikai tulajdonságok, például a merevség és a szilárdság megfelelő csökkenéséhez vezet. A duzzanat méretbeli instabilitáshoz is vezethet, amikor a palack már nem tartja meg alakját, különösen, ha a duzzanat egyenetlen. Szélsőséges esetekben a hosszan tartó expozíció a polimer részleges feloldódását eredményezheti, ami a palackot használhatatlanná teheti. Az aromás szénhidrogének hatása hőmérsékletfüggő, a magasabb hőmérséklet fokozza a duzzadást és az oldódást.
A halogénezett szénhidrogének, mint például a kloroform, a szén-tetraklorid és a diklór-metán, különösen agresszív oldószerek a HDPE esetében. Ezeket az oldószereket az jellemzi, hogy képesek molekuláris szinten kölcsönhatásba lépni a polimerrel, ami az anyag kristályosságának csökkenéséhez vezet. Az ezekben a vegyületekben található halogénatomok dipól-indukált dipólkölcsönhatásokat hozhatnak létre a polimer láncokkal, hatékonyan megzavarva a molekulák rendezett elrendezését a kristályos régiókban. Ez a megsértés az anyag meglágyulásához vezet, csökkentve annak teherbíró képességét, és érzékenyebbé teszi a feszültség hatására bekövetkező deformációt. Hosszan tartó expozíció hatására a polimer felszívhatja az oldószert, ami duzzadáshoz és a mechanikai tulajdonságok további csökkenéséhez vezethet. Egyes esetekben a polimer ragadóssá vagy ragadóssá is válhat, különösen magas páratartalmú környezetben, ami tovább veszélyezteti a használhatóságát.
A HDPE általában ellenáll a szerves oldószerek széles skálájának, de bizonyos oldószerek, például aceton, éter és ketonok kihívást jelenthetnek. Ezek az oldószerek képesek behatolni a polimer amorf tartományaiba, ahol a polimer láncok kevésbé szorosan vannak összetömörítve. Ezen oldószerek és a polimer közötti kölcsönhatás a lágyulásnak nevezett jelenséghez vezethet, ahol az anyag lágyabbá és rugalmasabbá válik. Ez a hatás bizonyos alkalmazásokban előnyös lehet, de a HDPE palackok esetében a merevség elvesztéséhez vezet, ami kritikus a tartály alakjának és integritásának megőrzéséhez. A hosszan tartó expozíció oldószer okozta feszültségrepedéshez vezethet, ahol a mechanikai igénybevétel és az oldószer támadás kombinációja következtében apró repedések keletkeznek a palack felületén. Ezek a repedések idővel továbbterjedhetnek, ami a tartály szivárgásához vagy katasztrofális meghibásodásához vezethet.
